Boldogságóra

Tagintézményünk nyertes pályázóként, 2018. október 01-én átvehette Budapesten, az Erkel színházban a Boldogságórák tartására felhatalmazó megbízást és az ehhez kapcsolódó segédanyagokat. Iskolánk képviseletében az átadó ünnepségen részt vett Hajduné Theisz Katalin és Dr. Fogarasi Szabolcsné. Egy éven át így jogosultak lettünk a Boldog Iskola cím használatára. A Boldogságórák megtartására ebben a tanévben az 1-2. osztályos tanítók vállalkoztak, akik már szeptembertől kezdődően foglalkoznak és hoznak a mindennapokba a gyerekekkel együttműködve BOLDOG perceket, órákat és pillanatokat. Képek

Angol szakkör

Az angol szakkör keretein belül a 4-5-6. évfolyamos diákok is lehetőséget kapnak arra, hogy tudásukat bővítsék és versenyekre, illetve nyelvvizsgára készüljenek fel. Erre nagy segítségükre van a tabletekkel felszerelt digitális szoba, amit hétről-hétre nagy örömmel vesznek igénybe a gyerekek! Képek

Vécsey-s napok

A Vécsey-s napok keretében nyolcadikosaink is részt vettek a komplex természettudományi városi versenyen. Csapatunk második helyezést ért el ezen a megmérettetésen. Versenyzőink: Deák Gergő, Hajzer Antónia és Pokoraczki Péter. Küzdeni, felragyogni. Ez az élet, nem az üldögélés a kikötőben!

Irodalmi-nyelvi vetélkedő

A Vécsey tagintézményben megrendezett játékos irodalmi-nyelvi vetélkedőn a 4.osztályos tanulókból álló csapatunk 3. helyezést ért el. Csapattagok:Orosz Lili, Morauszki Hajnalka, Jakab Szabolcs. Felkészítő tanár:Szatmár Zoltán. Gratulálunk! Köszönjük a Vécsey-nek, hogy részt vehettünk a megmérettetésen.