Három napos rendezvény

Óriási lehetőség volt Magyarország számára, hogy idén megrendezhette az EuroSkills versenyt, melyet a szakmák „Európa-bajnokságának” is szokták nevezni. A három napos rendezvényen 28 ország közel 600 versenyzője mérte

össze a tudását, 37 szakmában. Külön öröm volt számunkra, hogy ezen iskolánk a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye is részt vehetett 48 fővel. Diákjaink nagy érdeklődéssel tekintették meg az interaktív szakma bemutatókat és versenyeket és nagy élményekkel tértünk haza. Reméljük, hogy sok gyermek jövőbeli terveit segítette hatékonyan.

Sasváriné Juhász Enikő, Székelyföldiné Baksa Katalin, Csehné Szántó Hedvig

Leveleki erdei iskolában jártak a Kertvárosi Kisiskolások

A Leveleki Tóért Nkft. által üzemletetett erdei iskolában tett kirándulást a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének 4. b osztálya.

A gyerekek az egyedülálló kirándulás keretében frissítő sétával kezdték a napot a tó partján. A séta során természetes közegükben ismerkedhettek meg a tó állat- és növényvilágával, testközelből láthatták például egy kis gyík vedlési folyamatát. A kirándulás során a természetvédelem fontossága mellett a megújuló energiaforrások használatának lehetőségeivel is megismerkedtek.

A tartalmas sétát követően a gyerekek a stégen elfogyasztották a tízóraijukat, majd játékos vetélkedő keretében, kiscsoportos foglalkozáson mérték össze tudásukat, kreativitásukat. A feladatok között volt kirakózás, memóriajáték, teszt, a korábbian megismert tájékoztatóból, találós kérdések, csapatszlogen írás, stb. Valamennyi csapat kiválóan teljesítette a feladatokat, így jogosan vették át a megérdemelt jutalom pezsgőt, csokit és kulcstartókat.

A szabad játék és a vetélkedők között a gyerekek vendéglátásban részesültek.

Gyerekek véleménye a kirándulásról:

„Ez volt az elmúlt négy év legjobb osztálykirándulása.”

„Soha nem láttam még igazi gyíkot.”

„Balaton helyett Levelekre szeretnék nyaralni jönni.”

„Kár, hogy hideg volt és nem tudtunk wakeboardozni.”

„Nagyon finom volt a gyerek pezsgő, kár, hogy az iskolában sosem kapunk.”

Összegzésként megállapítható, hogy a 8-12 éves gyerekek tanórán kívüli keretekben fogékonyabbak az új ismeretek elsajátítására, azok hosszútávon hasznosítható tudásként rögzülnek. Mind a Leveleki Tóért Nkft. mind pedig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének vezetősége nyitott a hosszútávú együttműködés fenntartására. Képek