Barátságban a méhekkel

Minden szál virágra szükség van ahhoz, hogy a méhek élhessenek és a beporzó munkájukat elvégezhessék.

– Tanár bácsi, hányszor állhatunk sorba? – kérdezték a diákok, Póka Imre, a kertvárosi általános iskola tanára pedig megnyugtatta őket, ahányszor akarnak. – Van, aki már tizennégyszer került sorra – jegyezte meg, s örömmel nyugtázta, ízlik a gyerekeknek a finom és egészséges méz. Mire a kóstolásig jutottak, már sokat megtudtak a folyékony aranyról. Az intézményben csütörtökön volt a BeeFriendly, azaz Barátságban a mézzel című V4-es pályázat keretében tartott mézbemutató. 


– Én is nagyon szeretem a mézet – vallotta be a pedagógus, aki azt is elárulta, a forró teában feloldott kikristályosodott méz a kedvence. Szerinte köhögésre, torokfájásra nincs is ettől jobb. 

A méhektől függ a jövő 

Az iskola ötödikes és hatodikos diákjai érdeklődve hallgatták a megnyitón dr. Ulrich Attila alpolgármester szavait, amiből kiderült, ő maga is méhészkedik. Arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy virágzó fákat és virágokat ültessünk, mert a méhek beporozó munkája nélkülözhetetlen, a Föld mezőgazdaságának 70 százaléka ma kizárólag a méhektől függ, ezért a védelmükért mindent meg kell tenni. A méz fogyasztásával pedig nagyon sokat tehetünk az egészségünkért, s hogy milyen hatalmas munkát jelent az előállítása, az egyik, a diákok készítette rajzos plakátra mutatott: ahhoz, hogy fél kilogramm méz elkészüljön, 1 152 dolgozó méhnek repülnie kell 180 ezer kilométert és meg kell látogatnia 4,5 millió virágot. 


A pályázat – mely Nyíregyháza és Rzeszóv együttműködésében valósult meg – célja, érzékenyíteni a fiatalokat a méhek jelenlétére és szerepére a környezetünkben, ösztönözni, hogy minél több új élőhely jöjjön létre, s a mézes növények telepítésével hozzájárulni a méhpopuláció növekedéséhez. Ezeket az ismereteket minél hamarabb át kell adni a gyerekeknek, hogy védjék a méheket, az élőhelyüket, a természetet és a jövőt. 


– Mindannyiunknak egy közös célért, a beporozók érdekében kell dolgoznunk. Az intenzív mezőgazdasági termelés elment abba az irányba, hogy mindent gépesítsünk, mindent próbálunk permetszerrel megoldani. Emiatt nemcsak a méhek, hanem nagyon sok olyan növény is elpusztult, amire nagy szükség lenne – magyarázta Hok József. – Egyre kevesebb a virágzó növényünk. Korábban, ha végigmentünk egy földúton, volt fasor, alatta virágzó növénykultúra. Most az a cél, hogy minél nagyobb intenzitással tudjunk mezőgazdasági területeket kialakítani, de sajnos nincs meg ott sem a beporzáshoz szükséges élővilág. Mit tehetünk? Ültessünk két szál virágot, virágzó cserjét és fát. Számunkra ezek lennének a legfontosabbak – hangsúlyozta a Nyíregyházi Méhészek Egyesületének elnöke. A szakember nemcsak előadást tartott a diákoknak a méhek fontosságáról, hanem bemutatta azokat az eszközöket is, amelyekkel a méhészek dolgoznak, a védőruhától a kaptáron át a füstölőig, a mézpergetőig. 

A magyar méz minőségi 

– A megyében van 11 egyesület, 2100-2200 bejelentett méhész és mintegy 160-180 ezer méhcsalád, ami azt is jelenti, ez az ország méhekkel egyik legsűrűbben ellátott területe – tudtuk meg az adatokat Hok Józseftől. Itt a hungarikum, a nyírségi akác, ami akácvirágzáskor a Dunántúlról is vonzza a méhészeket. 


– A magyar termelői méz kiváló minőségű, mert aki a piacon akar maradni, nem ad ki rossz terméket a kezéből. Jól láthatóan fel van tüntetve, hogy egy-egy üvegben magyar méz van. A jó minőségű méz nem romlik meg, évekkel később is elfogyasztható, igaz, akkorra kissé csökken a vitamintartalma. Ha a méz kikristályosodik, az nem arra utal, hogy hamisítvány, sem arra, hogy romlott – nyomatékosította a méhész. 


– Sok érdekes dolgot tudtunk meg a méhekről, a mézről, ami nagyon finom – vágott egymás szavába Zétény és Gábor, miközben arra vártak, hogy újabb adag nyalánksághoz jussanak. Dósáné Balázs Mariann osztályfőnök megerősítette, nagyon fontos információkkal lettek gazdagabbak a gyerekek, az itt hallottakról pedig szó lesz még a természetórákon, de osztályfőnöki órán is visszatérnek rá, hiszen közös érdekünk a méhek életének védelme, a beporzás segítése. 
 

A méh kicsi és nem darázs

– Sajnos az emberek jelentős része a darazsakat és a méheket egy kalap alá veszi, de nem szabad! – figyelmeztet Hok József. – A méh szürke csíkos, fekete, esetleg sárga-vörös csíkozású pici rovar. A darázs 99 százalékban sárga-fekete csíkozású, enyhén szőrös, hártyás szárnyú rovar, nagyobb, agresszívabb. A darazsak nekünk is hatalmas kártételt jelentenek, megtámadják a kaptárakat, mert mézet akarnak és pusztítják, fogyasztják a méheket is, ez utóbbiakat a fehérjetartalmuk miatt. 
Egy német közmondás szerint isten teremtette a méheket, az ördög a darazsakat. 

szon.hu