50 év

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek, Kollégák,

Egykori Tanítványaink, Kollégáink!

A 7. Számú Általános Iskolában, később a Kertvárosi Általános Iskolában, ma pedig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében 50 évvel ezelőtt kezdődött el a nevelő-oktató munka.

A 7. Számú Általános Iskola 1967/68-as tanévben kezdte meg működését a Bolyai téri új emeletes épületben.

50 év egy intézmény életében jelentős korszak azok számára, akik 25-40 éve részt vehettek az elmúlt idők munkájában, amely aktív életük gerincét adta.

Ezért ez az évforduló számunkra személyes életélmény: egy kicsit az emberekről is szól, saját erőfeszítéseinket, szakmai eredményeinket, sikereinket is ünnepeljük.

Iskolánk családias légköre, a gyermekekkel, a szülőkkel, a kertvárosi emberekkel való jó kapcsolat máig megmaradt. A közös programok, kirándulások, a megmérettetések igazi közösséggé kovácsolt bennünket.

A félszázados születésnap tiszteletére egyhetes programsorozattal adózunk 2017. november 20. és 26-a között. Ünnepélyes megnyitóval indul a jubileumi hét programja.

Lesz kézművesnap, táncház, sportnap, versenynap – melynek keretében rendezzük az „Észbontó” komplex megyei versenyt. A gyerekek számára gálaműsorral ér véget a programsorozat.

A jubileumi hét záró rendezvénye a Jubileumi Bál, melynek teljes bevételét az iskolai játszóudvar felújítására kívánjuk fordítani.

A jeles évforduló áthatja az egész tanév programját.

Nagy szeretettel várunk mindenkit – szülőket, egykori tanítványainkat, kollégáinkat – a rendezvényeinkre!

Bákonyiné Kurucz Éva

tagintézmény-vezető