Határtalanul 2. napja

Csodálatos kirándulásunk 2. napján is bővelkedhettünk programokban.

Reggeli után a felsősófalvai Székely Mózes Általános Iskola tanáraival és diákjaival ismerkedhettünk meg. A gyerekek kölcsönösen kedveskedtek egymásnak zenés műsoraikkal. A diákjaink szülei által felajánlott sok szép ajándékot meghatódva vették át a helyi gyerekek.

Meglepetés programként a falu lelkésze bemutatta nekünk a 700 éves református vártemplomot.

Ezután a Gyilkos-tó felé vezetett utunk, majd a Békás- szorosnál tettünk egy sétát.

A táj mindenkit magával ragadott. A Bucsin-tetőn keresztül kora este értünk vissza a szállásra, ahol különböző labdajátékokkal, beszélgetésekkel ütöttük el az időt.

Külön büszkeség számunkra, hogy Felföldi Edit ének tanárnőnk gregorián énekétől zengtek a híres Szent Mihály templom falai, Koczka Dorina és Sebők Veronika tanulóink bemutatták tehetséges tánctudásukat a testvériskolában, valamint Orosz Lili diákunk orgonajátékától zengett a 700 éves templom. Mindannyiunk nevében köszönjük nekik ezeket a feledhetetlen élményeket. Képek

Szerző: Péter Zoltán Krisztián

matematika-fizika-informatika-kémia szakos szakvizsgázott pedagógus