Víz világnapja

Március 22-én ünnepeljük A víz világnapját. Ehhez kapcsolódó foglalkozáson jártam ma a Kertvárosi Iskola 4. c osztályában.

A gyerekek élvezték a változatos feladatokat, és nagyon jó ötleteket mondtak a vízzel való takarékoskodással kapcsolatban.

A versenyben a következő eredmények születtek:

1. helyezett: 4. csapat – Fábián Réka Lili, Kőrösi Petra, Vácz Martin

2. helyezett: 3. csapat – Celikbilek Áron Ömer, Kőrösi Ákos, Szakács Bence

3. helyezett: 6. csapat – Bakó Jázmin, Katona Panka, Vilman Sára Róza

Gratulálok a helyezést elért tanulóknak! 👏

Köszönöm szépen a lehetőséget és a fotókat Niki néninek! 🙂

Képek

A víz világnapja

A víz világnapja alkalmából ma a Kertvárosi Iskola 4. b osztályában tartottam foglalkozást.

A feladatok megbeszélése során, valamint a témáról szóló könyvek lapozgatása közben sok új ismeretet szerezhettek a tanulók.

A feladatok értékelése után a következő eredmény alakult ki:

1. helyezett: 3. csapat – Fábri Ella, Hübeler-Varga Dániel, Lakatos Lara, Szopkó Anna (55 pont)

2. helyezett: 5. csapat – Kovács Léda, Magyar Zora, Takács Luca, Türk Bíborka (50 pont)

3. helyezett: 2. csapat – Dajka Botond, Győrösi Péter, Makai Ádám, Szabó Máté (46 pont)

Gratulálok a helyezést elért tanulóknak! 👏

Köszönöm szépen a lehetőséget és a fotókat Zoli bácsinak. 🙂

Képek

Víz nélkül nincs élet

Víz nélkül nincs élet, így ez az egyik legnagyobb természeti kincsünk. Világnapját március 22-én ünnepeljük. Tegnap a Kertvárosi Iskola 4. a osztályos tanulóival beszélgettünk a víz fontosságáról. A változatos feladatok megoldása közben sokat tanulhattak erről a témáról.

A feladatok kiértékelése után a következő sorrend alakult ki:

1. hely: Szász Dóra, Sztanek Gergő, Váradi Dávid, Zemplénfalvi Boglárka – 52 pont

2. hely: Fehér Flóra, Fehér Gréta, Szücs Ábel, Szücs Máté – 47 pont

3. hely: Kiss Panka, Oláh Linett, Vágner Réka, Vígh Mira – 42 pont

Gratulálok a helyezést elért tanulóknak! 👏

Köszönöm a lehetőséget és a fotókat Csaba bácsinak! 🙂

Képek

Az olvasás útlevél számtalan kalandhoz

„Az olvasás útlevél számtalan kalandhoz.” – mondta Mary Pope Osborne amerikai gyermekkönyvíró.

A Kertvárosi Iskola 1. a osztályosai is elindultak ezen az úton, amihez az MZSK Kertvárosi Fiókkönyvtára állományából válogathattak könyveket. Az olvasóvá avatás során megbeszéltük a könyvtár használatának szabályait, majd nagy lelkesedéssel kutakodtak az érdekesebbnél érdekesebb könyvek között.

Első kölcsönzésük alkalmával természetesen ők is kaptak ajándékba könyvjelzőt.

Köszönet a képekért Erika néninek. 🙂

Képek

1.b könyvtárunk olvasóivá váltak

Ma a Kertvárosi Iskola 1. b osztályának tanulói is az MZSK Kertvárosi Fiókkönyvtára olvasóivá váltak. Nagy izgalommal és várakozással érkeztek könyvtárunkba, ahol sok érdekes könyvet találtak.

Nincs is annál jobb érzés egy könyvtáros számára, mint amikor azt látja, hogy olvasói elmélyülnek egy-egy könyv olvasásában.

Természetesen ők is kaptak könyvjelzőt ajándékba.

Köszönet Erika néninek a fotókért. 🙂

Képek

Első osztályosok olvasóvá avatása

Mindig mérföldkő az egy gyermek életében, ha megtanul olvasni. A Kertvárosi Iskola 1. c osztályának tanulói tanítóikkal együtt látogattak el ma hozzám, hogy az MZSK Kertvárosi Fiókkönyvtára olvasóivá váljanak.

A könyvtárhasználati szabályok megismerése után nagy lelkesedéssel válogattak a könyvek között, hogy megtalálják azt, amelyiket szívesen elolvasnának.

Az olvasóknak mindig hasznos egy könyvjelző, amellyel meg is ajándékoztam őket.

Köszönet a képekért Dóra néninek, a kíséretért Mariann néninek.

Képek

Olvasóvá avatás

A Kertvárosi Iskola 1. osztályos tanulói szorgalmasan ismerkednek a betűkkel, hogy minél hamarabb megtanuljanak olvasni.

Az olvasóvá avatást megelőzően ma az 1. a osztályban jártam egy papírszínházi foglalkozás keretében.

Így már ismerősként fogjuk egymást üdvözölni a gyerekekkel, amikor beiratkozni jönnek majd a könyvtárba.

Köszönöm a meghívást és a fényképeket Erika néninek.

Képek

Farsangi foglalkozás

Ma a Kertvárosi Iskola 2. a osztályában jártam, ahol a farsang volt a foglalkozás témája. Beszéltünk a hozzá kapcsolódó hagyományokról, a különböző karneválokról és a busójárásról is.

Természetesen a farsanggal kapcsolatos könyvekkel is készültem, amiket a gyerekek nagy lelkesedéssel lapozgattak.

Köszönöm a lehetőséget és a képeket Edit néninek. Képek

Illusztrációs verseny

A Magyar kultúra napja alkalmából a Kertvárosi Iskola és az MZSK Kertvárosi Fiókkönyvtára közös szervezésében illusztrációs versenyt hirdettünk az 1. és a 2. évfolyamos tanulók számára. Kedvenc versükhöz vagy meséjükhöz készíthettek rajzot, melynek technikáját maguk választhatták.

Sok szép alkotás érkezett, melyek elbírálásában Palkó Rita rajz szakos tanárnő volt a segítségünkre.

A versenyben a következő eredmények születtek:

1. évfolyam

I. helyezett: Fazekas Annabella 1. b

II. helyezett: Ruzsinszki Áron 1. c

III. helyezett: Lengyel Léna 1.a és Kárpa Krisztián 1. b

2. évfolyam

I. helyezett: Papp Abigél 2. b

II. helyezett: Czifra Vanda Lora 2. c

III. helyezett: Vincze Lara Tímea 2. b és Lakatos Lili 2. a

Gratulálunk a helyezést elért tanulóknak! 👏

Köszönjük szépen minden versenyzőnek a részvételt, valamint a tanító néniknek a felkészítést.

Képek

A magyar kultúra napja

Sok éves hagyomány, hogy A magyar kultúra napja alkalmából a Kertvárosi Iskola és az MZSK Kertvárosi Fiókkönyvtára közös szervezésében szavalóversenyre invitáljuk az iskola tanulóit.

Szatmár Zoltán tanító évek óta a fiókkönyvtárossal együttműködve bonyolítja le a nemes versenyt.

Idén 42 tanuló nevezett, akik nagyon lelkiismeretesen felkészültek, és a zsűri tagjait sokszor valóban lenyűgözve adták elő a költeményeket. Voltak humoros és elgondolkodtató, mély tartalmú alkotások is közöttük.

Balogh Ágnes magyar szakos tanárnő a zsűri elnökeként adta át a helyezetteknek a könyvjutalmat.

A következő eredmények születtek:

3. évfolyam:

I. helyezett: Barzó Dorka 3.a

II. helyezett: Polyák Johanna 3. c

III. helyezett: Ignáth Bogi 3. b

Különdíjas: Bravics Liliána 3. b

4. évfolyam:

I. helyezett: Ákli Milán 4. b

II. helyezett: Szopkó Anna Nóra 4. b

III. helyezett: Gyerák Polett 4. d

Különdíjas: Takács Luca 4. b

Felső tagozat:

I. helyezett: Simkó Lilla Hanna 7. a

II. helyezett: Galambos Lili 5. a

III. helyezett: Nagy Alexia Kira 5. a

Különdíjas: Pintér Léna 7. a

Gratulálunk minden versenyzőnek, és köszönjük a felkészítők munkáját is.

Képek