Comenius

Comenius Nemzetközi Iskolai együttműködések 2010-2012

A projekt címe: Gyógynövények Európában

Iskolánk Comenius Iskolai együttműködések projektben vesz részt, mely az Egész életen át tartó tanulás programban közreműködő államok közoktatási intézményei közötti partnerkapcsolatokat támogatja. Az akció keretében olyan pedagógiai projekteket lehet megvalósítani, amelyek nemzetközi együttműködésben zajlanak egyenrangú partnerintézmények részvételével, egy közösen választott témában, folyamatos munkával, közös projekttermék(ek) elkészítésének céljával.

Intézményeink évek óta elkötelezettek a testvériskolai kapcsolatok építése , ezek pozitív hatásainak elmélyítése , új reformpedagógiai módszerek bevezetése iránt. E törekvésnek a jegyében született meg a gondolat a Comenius pályázatban való közös együttműködésre. A közös munka során bemutatjuk iskoláinkat, szűkebb pátriánkat, városunkat, régiónkat. Megismerkedünk a résztvevő országok mindennapjaival, szokásaival, életével. A választott témakörön és a hozzá kapcsolódó projekttermékeken keresztül elsősorban az egészséges életmóddal kapcsolatos tevékenységünket, teendőinket mutatjuk be egymás nemzetei számára. Projektünk célja olyan produktumok létrehozása, mely bemutatja Európa különböző területein található gyógynövények fajtáit, az ahhoz kapcsolódó tudományos és népi ismereteket ,szokásokat és azok hatását. A különbözőség mellett megismertetjük azokat a közös gyökereket, mely a gyógynövények alternatív felhasználási formáit is bemutatja. Egy közös célon dolgozunk, de a nemzeti oktatási sajátosságaink miatt, eltérő módszereket használunk fel. Így nem csak a gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteket sajátítjuk el , de egymás kulturális szokásait, pedagógiai metódusait is tanulmányozhatjuk és átvehetjük.

A projekt céljai

Az idegen nyelvtanulás gondolata fontos szerepet kap az egész életen át tartó tanulás folyamatában. A német angol órák életszerűbbek és attraktívabbak,a realitáshoz közelibbek legyenek. Valós kommunikáción keresztül a német-angol nyelv tanulásának hasznosságát bizonyítjuk, mindenek előtt az idegen nyelven történő prezentációk a készségek és képességek fejlesztése érdekében. Erősítjük a projekttevékenységek által diákok és a tanárok motivációját iskolai partnerkapcsolat létrehozásában illetve a kapcsolat teremtésének képességét más európai iskolák tanulóival, Fontos szempont, hogy a projekt után a kapcsolatok maradjanak meg, ápolják továbbra is azokat, melyhez a megfelelő nyelvtudás elengedhetetlen. Minden diáknak egyenlő lehetőséget biztosítunk, a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is. Elmélyítjük és javítjuk az információs technológián keresztüli közös munkát. Bővítjük a diákok EU-s ismereteit. Iskolai testvérkapcsolat megalapozását, melynek egyik lehetséges módja a nemzetközi projektben való együttmunkálkodás .

További információkLetöltés
A filoterápia története ENLetöltés
A filoterápia története HULetöltés
 Naptár ENLetöltés
Naptár HULetöltés
Gasztronomia HULetöltés
Gasztronomia EN Letöltés
Gyógynövények HULetöltés
Gyógynövények ENLetöltés
Gyógynövény versek HULetöltés
NaptárLetöltés
 PrezentációLetöltés
Könyv ENLetöltés
 LevelekLetöltés